hacuka-napló k a t á v a l (6)

mindig izgalmas időszaknak tartom az átmenetit. amikor a télikabát még elől van, a tavaszi meg már. nagyon sok olyan anyag és minta van, ami alkalmazkodik az évszakokhoz. nem tudom elképzelni, hogy napraforgósat húzzak télen, de azt sem igazán, hogy hópihéset nyáron. azonban van egy olyan nyári ruhadarab, amit télen sem rakok el a süllyesztőbe, az átmeneti időszakban meg kifejezetten jóban vagyunk: a pántos felső.

a kifejezett trikók számomra mindig azt a helyzetet juttatják eszembe, hogy anya fázik, ezért a lányra adjunk még egy réteget. viszont a nyári csinos pántosok bármelyik felső alá jó szívvel bekúsznak. mert nincsen meg az a tipik trikó-feeling, nem érzem benne a "muszájt". hanem tudom, hogy a pulcsim, felsőm alatt is csinos vagyok. és bár senki sem látja, engem magabiztossággal tölt el.

hiszen kinek is öltözünk fel mi nők valójában?! sokszor átgondolom, hogy kinek is akarok én tetszeni, amikor jönnek velem haza az izgalmasabbnál izgalmasabb darabok a Hacukából. minek is ez a nagy cécó, a hosszas variálás, kombinálás... a páromnak? az utcának? nő társaimnak? igazából lehetne rajtam akármi - ha nem jó valami itt benn, mindez mit sem számít.

de ha úgy lépek ki az ajtón, hogy amikor belenézek a tükrömbe, már nem akarom eltakarni még egy kabáttal az új szerzeményt, hanem tessék világ, megmutatom, akkor igazából egy valami öltöztet: és az nem a fehérnemű, a nyárról elől maradt pántos, a csipkeblúz, meg a hímzett farmer. nem.

ami igazán öltöztet, az a magabiztosságom.