hacuka-napló k a t á v a l (7)

klisé lesz ez, de megkerülhetetlen: a ruháinknak története van. minden darab elindul valahonnan, kézről-kézre jár, emberről-emberre. az alapanyagok, a textilek elkészítése, a szabások vonalai, a csomagolás, szállítás, vállfára kerülés, majd a próbafülkében az olykor hamis, olykor lelkesítően őszinte sóhajok a tükörbe nézéskor - mind mind a történelmét formálja ruhadarabjainknak.

amikor a Hacukába lépek, megannyi múlttal és jövő-lehetőséggel állok szemben: vállfákon sorakoznak a régi kedvencek, a félresikerült fellángolások, a felvállalt és a fel nem vállalt önbizalmak. élére hajtogatva a "majd egy napok" meg a "jó lesz ez mégek", de ott vannak a "már nem erőltetemek" és az "azta én ezt felvettemek".

és én hazahoztam egy múltat. valaki egy első randiját, vagy valaki egy egyedül töltött, de nagyon boldog naplementés sétálását. vállfáról akasztottam le ezt a nagy lepel nosztalgiát. az én apró 34-es jelenemre egy 48-as múltat húztam, szorosan összekötöttem egy övvel az életeket.

történelmet viselünk mi minden egyes nap. mi, akik a Hacukában választunk csodát, mi egymás fazonra szabott múltját öltjük magunkra. olyan ez, mintha régen befalazott szerelmes levekre bukkannánk. idegenek szerelmeit olvasni ilyen, szavak között bújni bele egy régen megélt pillanatba. itt papír helyett finom szövet, toll helyett a cérna mesél.

ui.: a divat nem vész el, csak újrahasznosul