hacuka-napló k a t á v a l (11)

íme, némi csecse-becse, egy kevés ajándék mellyel meglepem, magam, magam. bár ismerjük a mondást: a nők legjobb barátja a gyémánt, de azt hiszem én beérem ezekkel az apró kis kincsekkel a Hacukabolt kincsestárából.

ugye mindenki játszott azokkal az igazi szép tejfehér gyöngysorokkal? ugye most mindenkinek eszébe jut egy kisgyermekkori fotó az anyukája körömcipőjében, felvértezve a legszebb gyöngyökkel és persze vicsorítva a kamerába, hogy látszódjon a rúzsnyomos tejfog...

nekem az ékszer, legyen bármennyire új, modern, letisztult és fémes, mint a mai épületek - a nosztalgia. minden gyöngysorban érzem a dohos szőrméket, látom a kis kopást a lakkcipőkön. ezek az apró gyöngyök nekem anya. minden gördülésével a legmegingathatatlanabb nőben is a mély elegancia tükörképe. a fából készült ékszerek- apa. amikor hazaért a munkából kezében a nevem kezdőbetűjével. apró, pici, faerezett medál. bőrre fűzve persze, mert kislányom, ezt így kell hordani. a fa ékszerekben minden törzs monumentalitása megbújik. ott lélegzik benne egy erdő, és a készítője gondossága.

viseljük bármelyiket - az anyafélét, vagy az apafélét - csodás kiegészítő minden alkalomra. az is amihez ragaszkodunk, és az is ami csak néha kerül elő az ékszertartóból. kiegészítő: mert önmagában nem állhat mindannak ellenére, hogy öltöztet. kétségkívül öltöztet. de ha éppen az egyszerűséget követnénk, legyen ez most farmer-póló, akkor is bátran kimutathatjuk akár az érzéseinket, akár az adott szettben éppen nem mutatkozó stílusunk egy hosszú nyaklánccal, egy nagy karkötővel, vagy akár csak egy szolid, vékony karlánccal. a túlzás úgyis ott kezdődik, ahol mi akarjuk. hiszen, bár a divatnak vannak írott és íratlan szabályai, de ezeket mégiscsak mi, emberek alkotjuk.

hiszen ki tudná nálunk jobban, hogy itt a divat nem vész el, csak újrahasznosul.