hacuka-napló k a t á v a l (18)

elfújtuk a gyertyát. ennek örömére - persze mint az ember minden egyes születésnapkor - nosztalgikus hangulatba kerültem. egy kicsit eszembe jutott, amikor még távolról figyeltem a közösségi vásárokat. aztán először megláttam a hirdetést, hogy itt aztán bolt lesz. de azt sem felejtem el soha, amikor beregisztráltam, majd pár perc múlva besétáltam a ruháimmal. majdnem a bolttal szemben laktam. a feltaláló csodanők azonnal úgy fogadtak, hogy “te vagy a Lutor Kata, ugye?” és már körbe is álltak, hogy ötleteljünk, valósítsunk meg valamit.

a Hacukával való közös utam sok mindent megerősített bennem: például, hogy az azonos érdeklődés tényleg közösséget tud kovácsolni a vadidegenekből. vagy hogy az öltözködés egy soha ki nem meríthető téma. meg azt is, ami igazából nem is volt kérdés: hogy egy ilyen boltnak a mai vásárlók számára elképesztő létjogosultsága van.

nem is akarok többet nosztalgiázni az első pillanatokról, már csak a fotóm legyen itt múltidéző: ezzel a sorozattal köszöntem be az oldalon. csak azon a képen durcás, döntésképtelen kislányt játszottam, akinek van egy halom ruhája, de nem tudja hova felvenni a pandémia miatt. most egy tipikus “azta már egy éves ez a gyerek!”- fejet választottam.

és nosztalgia vége. innentől előre tekintünk. hisz a céljaink úgyis előttünk vannak még: minél többetekkel megismertetni a Hacukabolt fontosságát. az újrahasznosításét. minél több emberben ledönteni a használtruhákról alkotott sztereotípiákat. elfogadtatni, hogy valójában az, hogy más után vesszük fel, az nem jelent semmi rosszat, sőt. inkább jelentsen ez történelmet. hiszen az új ruhák is megfordulnak a próbafülkékben és onnan szomorúan, történetek nélkül, fintorokkal kerülnek vissza a fogasokra. a mi hacukáinknak történetük, történelmük van.

nem is olyan rég egy fiatal lánynak adtam a kezébe egy ruhát, amit én vittem be a boltba. nem mondtam el neki. utólag nem is tudom miért. hiszen elmondhattam volna neki, hogy elképesztően csinosnak éreztem magam a ruhában. de mire felvehettem volna, már kinőttem belőle. és hogy amikor megláttam rajta, rájöttem, hogy igazából nem is volt ez nekem való: neki sokkal jobban állt. ezekről a történetekről szól a h a c u k a. és ezeket nem tarthatjuk meg magunknak. hiszen ezt a közösséget nemcsak a ruhák, hanem a ruhákkal kapcsolatos élmények is építik, a történetszálak kötik össze. és jó csomónak lenni ezen a szálon.

nagyon sok boldog születésnapot Hacukabolt. ne feledd: az első száz a legnehezebb.

ti pedig azt ne feledjétek, hogy a divat nem vész el, csak újrahasznosul!