hacuka-napló k a t á v a l (19)

napjainkban a divatnak megannyi ihletforrása lehet. furcsán nézzük a divathetek kifutóit, hogy miért vannak két méter magasra merevített szemeteszsákok a modellek feje fölé kötözve, avagy miért viselnek olyan cipőket, amelyekben a járás szinte lehetetlen. mégis mikor beszélünk ezekről, mintha a kifutók költészete keresne éppen kiadót magának: a fekete színpadokon megannyi allegória vonul végig.

hányszor merítünk a napi öltözködésünkhöz mi is ihletet akár a külvilágból: csak kinézünk és lám szürke idő van, hát feketébe bújunk, vagy inkább amolyan babitsi daccal pont hogy színesbe. aztán lehet hogy holnap úgy ébredünk, hogy Tóth Árpád impresszionista költészetét akarjuk magunkon viselni, hát pillanatnyi benyomásunk öltöztet fel. de biztosan a “tükör előtt öltözik” mindenki, mint József Attila versében és tökéletesen helyére igazítja a félrecsúszott nyakkendőjét, “csillogó fejékét hajába tűzi” és persze nem maradhat el a szájról a festék, de azt ma “kékre csípik az esték”.

mennyi költészet tud megbújni egy harisnyában, mikor életre kelnek benne a szálak, és megszemélyesedik egy pillanat alatt: felfut rajt egy szem. metaforaként borulnak ránk a nagykabátok télidőben és hasonlat kergeti az összes sálat: libegnek utánunk, mintha hívnának valakit, pedig valójában csak a szél szeretne láthatóvá válni általuk. komoly verstan minden öltözés: hogyan csengnek össze a rosszul pározott zoknik a lábak végén - balga félrímek. és mennyire van hideg reggel - hány szótagnyi felsőt vegyünk ma fel.

az én költészetem egy paplan. hófehér, mint az üres lapok. bármi lehet még belőle. nyitott, lehetőségeket rejt. hát beleburkolózom most ebbe a szótlanságba.

hiszen a divat tudjátok: nem vész el, csak újrahasznosul.